|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Novák Mária 2005. december 21.Van Pécskán egy kevéssé ismert, de működő egyesület, amelyet Novák Mária nyugdíjas talált ki és vezet. A Szent Antal Egyesület a jótékonykodást, a rászorulókon és elesetteken való segítségnyújtást vállalja föl. A számára fölajánlott havi egy szentmise perselypénze és az azt követő találkozókon szervezett gyűjtés képezi a segítségnyújtás forrását. Karácsonykor húsz rászoruló, nehéz anyagi sorban élő idős vagy sokgyermekes családot ajándékoznak meg. A csomagok eljuttatására a helyi magyar iskola diákjait kérték föl. /Nagy István: Pécskai kézfogás. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./2006. augusztus 8.Az erdélyi konyha sajátosságait eleveníti fel ez a szakácskönyv, amelynek alapját a gyergyóalfalvi Novák Mária könyve képezi: Marcsa néni erdélyi szakácskönyve (Utánnyomás) /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./2009. augusztus 17.Augusztus 15-én Magyarpécskán jelentős számú résztvevő mellett tartották a Kápolnabúcsút. A Kápolnabúcsúra a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt Temetőkápolnában került sor, és a szent misén részt vettek a Novák Mária irányította márialányok is. /Kápolnabúcsú Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./2012. augusztus 28.Új élet és mítosz mezsgyéjén (Nemzeti zarándoklat az Úz völgyében)Igazi nemzeti zarándokhellyé nőtte ki magát az Úz-völgyi emlékünnepség: minden esztendő augusztus 26-án itt, az Aklos- és Magyarós-tető közrezárta völgyben gyűlnek össze egykori frontharcosok emlékezni arra a napra, amikor tizenéves leventekatonákként átestek a tűzkeresztségen. Emlékeznek az egyre fogyatkozó túlélők, de ott van családjuk, ott vannak a hagyományőrzők, ott nemzettársaink Felvidékről, Kárpátaljáról, a kicsi hazából – ott mindenki, kinek valamelyest is fontos a magyarság jövője. És a közel húsz esztendeje állított kőtömbös-kopjafás emlékmű előterében gyülekeznek az egyszerű, név nélküli, csupán nemzetiszín szalaggal átkötött fakeresztek, jobbján és balján szaporodnak az újabb emlékjelek. Idén a kopjafák sora újabbal gazdagodott: Sylvester Lajos, Úz völgye igaz krónikása, az úzi ünnepségek egyik kezdeményezője emlékére is áll most már fejfa. Hogy a háromszéki zarándok az Úz völgyébe eljuthasson, kétszer is át kell lépnie az ezeréves határt: Ojtoznál ki, Dormányfalva felett be. Nem az unió vívmánya, hogy ezt személyi igazolványa fel sem mutatásával megteheti. Ojtoztelep után simábban gördül a személygépkocsi, hogy aztán Magyardormány falurésztől elkezdődjék a bíráspróba. Kátyúk, itt-ott aszfaltnyomok, majd kavicshalmok az út felét elfoglalva – előrevetítik a majdani útjavítást, véli a naiv utas. Dehogy, csak az Úz völgyén áthaladtatott valamiféle vezeték lehelyezéséhez szükségesek. Az út? Vélhetőleg rosszabb lesz jövőben, mint idén. Ami, bár ellentmondásnak tűnhet, de: így jó. Egyedüli esélye, hogy megmenekülhessen Úz völgye, ideig-óráig visszarettentse az új honfoglalókat. Kik talán attól sem rettennének vissza, hogy a temetőből a kereszteket eltüzeljék, emlékjelekről a feliratokat lekaparják. Mint a sósmezői haditemetőben, hol a kőkereszteken egykor magyar és német katonák nevei, ma már... Úz völgye: egykor virágzó település fűrészüzemmel, nyolcvan esztendőkkel ezelőtt ezernél több lakossal. Mára se üzem, se lakóház. A néhai iskola is lelakatolva, még felirat sem utal egykori rendeltetésére. A településbe beérve lakókocsitábor, hét közben itt élnek a vezetéket elásó munkások. Fennebb, a domboldalban, az első világháborús hadikápolna, látszik az útról. Máskor zárt ajtaja most nyitva, s tömeg előtte: nem mindennapi ceremónia helyszíne. Esketésre készül ugyanis a sokat látott kápolna. Dr. Szabó József János budapesti hadtörténész hozzánőtt immár az Úz völgyéhez, Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa Úz-völgyi hegyomlás könyve és azonos című dokumentumfilmje nyomán kezdte el kutatni az Árpád-vonalat, az augusztus 26-i emlékünnepségek kitartó résztvevője. Nem csak egymagában, családját is hozza-viszi – így történt, hogy hét esztendeje itt ismerkedett meg egyik fia leendő menyével, s a világi esküvőt otthon már régebb megtartva, összetartozásuk egyházi megerősítésének helyszínéül most az Úz-völgyi hadikápolnát választották. Tulajdonképpen semmi különös ebben, csak egy szép gesztus. Amit sokszorosan megszépít, hogy a ceremóniára készülvén, előző este itt moccant meg először anyja hasában dr. Szabó József János majdani unokája. Íme, nem csak az elmúlás, a múltba révedés, az emlékezés helyszíne immár Úz völgye: de az új életé. Kettős törzsű, évszázados fenyőfa uralja az Úz-völgyi temetőt, méterekre kinyúló ágai kínálva kínálják a központi szerepet: meleg lévén, a tűleveles matÚzsálem árnyában állítják fel az ünnepség „pódiumát”: egy asztalt csupán. S mert a napállás olyan, az összegyűlt több száz fős közönség nem elé, oldalt s mögé áll árnyékot keresve. Onnan nézik, amint a huszárok s székely ruhás legények Csíkszentmárton felől a csak lovakon s terepjárókon megközelíthető úton énekelve megérkeznek – jöttük s a tábori kürt recsegő hangja a jel az ünnepség megkezdésére. Dr. Szőts Dániel, Úz völgye térparancsnoka üdvözli a Kárpát-medence majd minden részéből összesereglett zarándokokat, pár szót szól az Úz-völgyi első és második világháborús harcokról. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere tart ünnepi beszédet, elmélkedésre szólítva a résztvevőket: volt-e értelme a véráldozatnak? Ott, az Úz völgyében, de szerte a magyar haza határain belül és kívül is, hová apáinkat, nagyapáinkat a sors vezényelte. Családokra lebontva, nyilván, nem, csak a fájó űr s az árvák és özvegyek, de a haza tekintetében igen: ráébreszt az összefogás szükségességére. Kölcseyt – a haza minden előtt, áll a központi emlékművön is – és Wass Albertet hívja segítségül: őseinktől örökölt hagyományokat, cselekedeteket elfelednünk nem szabad. Mintha csak itthon lennénk, Sepsiszentgyörgyön, valamelyik hétköznapi délutánon a Székely Mikó Kollégium előtt. Összefognunk kell, és nem csak, míg a szó elszáll. Minden időkben, nem csak egyre nagyobb szorongattatásunkban, Sylvester Lajos is az összefogás szükségességét hangoztatta – és nem csak szóban, de tetteiben is. Kezdeményezője volt az Úz-völgyi emlékünnepségek szervezésének, az emlékmű felállításánál maga is szorgoskodott. Úz-völgyi hegyomlás című könyvével és dokumentumfilmjével a történelem fél évszázados fehér foltjának feltárását indította el, a hadtörténeti kutatások az Árpád-vonal szerepéről és jelentőségéről a második világháborúban ezek nyomán kezdődtek el. Természetes hát, hogy dr. Szőts Dániel felkérte a Sylvester Lajos által oly jellemzően kopjafadoktornak titulált Balázs Antalt, faragjon kopjafát, melyet emlékére az Úz völgyében állítanak fel. Az ünnepség e kopjafa körül folytatódott, Veress László színművész Magyari Lajos versét, az Úzoni Szivárvány női kórus a Székely balladát adta elő – valamilyen formában mindkét alkotásban „benne van” Sylvester Lajos keze. Dr. Szabó József János hadtörténészt lencsevégre kapja a Duna tévé operatőre, ki segéd híján mikrofonállvány szerepére engem kér fel. Derül-e fény manapság is újdonságra az Úz völgyével kapcsolatban, hangzik az indító kérdés, s botcsinálta riporterként folytatom magam: miért kellett ötven esztendőnek eltelnie, hogy a hadtörténeti kutatások elkezdődhessenek? Igen, mostanság is kerülnek elő dokumentumok, főként az orosz források szolgálnak újdonsággal, egy korabeli szovjet hadi mérnöki „zsurnál” még 1944-ben leírja: az Árpád-vonal minden idők legjobban kiépített hadászati védvonala. Hogy ezt csak árulással, csellel tudták áttörni itt, az Úz völgyében és tova, mindkét irányban, a Kárpátok hágóin? Mítoszok, melyek talán a történelmi valóságnál is fontosabbak. Itt, az Úz völgyében is született mítosz német tisztek egyenruhájába öltözött orosz kémekről, kik az augusztus 26-i támadás előestéjén kiszedték a védvonal titkait az erőd gyanút nem fogó, s ezért mindent eláruló tisztjeiből. Ahhoz képest elég nehezen haladtak másnap előre, s a kiürített erőd még egy napig élettelen is tartotta magát, sorolja cáfolatait dr. Szabó József János. Meg a legfontosabbat: aki személyesen beszélt a német tisztekkel, néhai Novák Mária Úz-völgyi tanítónő, azt mondta: ezek olyan németek, mint én. Novák Mária pedig sváb volt... A mítoszok megszületnek, mert meg kell születniük. Hiszen székely ember mai napig nem fogadhatja el, hogy bennünket legyőzhet bárki is. Elárulhatnak minket, esetenként akár saját vérünk is – és újból itthon vagyunk, lásd a Mikó-ügyet. Az Úz-völgyi emlékünnepség a maga rendjén folytatódott, dalárdával, koszorúzással, a huszárok és székely ruhás lovasok főhajtása mintegy keretbe foglalt mindent. S ha nemzeti imánk eléneklésével kezdődött, hát a székely himnusszal kellett zárulnia. Folytatódva mégis az Úz pataka mentén a népünnepéllyel, a tömegre, az évente egy alkalommal összeverődött magyarok sokaságára igencsak rácsodálkozó Bákó megyei kirándulók tekintete közepette. Hazafelé, ismét határon át- és visszakelve, még egy Sylvester Lajos-i hagyománynak hódoltunk volna. De az Anselmo csárdában épp nem volt csórékolbász. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
